John Partridge

 1971. július 24- én született angol színész, énekes, táncos, televíziós műsorvezető.

Legismertebb filmes szerepe, a keresztény Clarke az EastEnders című sorozatban, ami a BBC-n látható.

 Énekes – táncos szerepei közül pedig, a legkiemelkedőbb,  Rum Tum Tugger béli alakítása, Andrew Lloyd Webber, Macskák című musicalében.

Partridge képzett balettáncos, a Royal Balett Schoolban tanult, majd az iskola végeztével jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, de rövid idő után otthagyta, hogy csatlakozhasson, az eredeti Macskák turnéhoz, ahol rengeteg szerepet eljátszott. Volt Mistoffelees és Munkustrap is, de a legnagyobb sikert,  Rum Tum Tugger szerepe hozta meg számára, amit 2002-ben Düsseldorfban is eljátszhatott.

A Macskák turné után Partridge a West End színházhoz és a New London Színházhoz szerződött, közben egyre több tv-s felkérést is kapott. Táncos dokumentum filmekben, reklámokban és egy angol sorozatban (EastEnders) is szerepelt. Mellette különböző táncelőadások koreográfusa is. Közben rendszeresen visszatért Düsseldorfba, ahol különböző fesztiválokon, és a Rent című darabban is szerepelt.

Több pop-rock együttessel dolgozott együtt. Többek között az U2, Pet Shop Boys. Partridge-nak saját albuma is megjelent.

2010-ben a The show Over The Rainbow című műsorban volt zsűritag, ahol az új Dorothyt keresték az Ózhoz.

Díjai és jelölései:

2008 - TV Quick and TV Choice Awards - Best Newcomer  (jelölt)

2009 - Inside Soap Awards Legszexisebb férfi – nyert

2010 - Stonewall Awards – Az év előadója- nyert

Színháza szerepei:

Aladdin

Hunting of the Snark - Butcher, Prince Edward Theatre

Starlight Express - Electra, Apollo Victoria Theatre

Tommy - The Hawker &Captain Walker"' Shaftesbury Theatre

Grease - Roger, Dominion Theatre

The Fix - Donmar Warehouse

Rent - Roger Davis, Berlin & Düsseldorf (Germany)

Notre Dame de Paris (musical) - Gringoire, Dominion Theatre

Black Goes with Everything - Churchill Theatre, Bromley

Taboo - Marilyn, The Venue

Cats - various credits

Miss Saigon - John, UK tour 2005

The Drowsy Chaperone - Novello Theatre

Lemezek/ DVD-k:

The New Starlight Express (1992) as Electra the Electric Train (CD)

Cats (1998) as Rum Tum Tugger (DVD)

Rent (1999) original German cast recording as Roger Davis (CD)

The Fix original London cast recording (CD)

Taboo (2003) as Marilyn (DVD)

Cats Germany (2004) as Rum Tum Tugger

E havi riportalanyom, sokak számára ismerős lehet, hiszen láthattuk őt már színházban, koncerteken, reklámokban és filmekben. Eme ismerős arc tulajdonosa nem más, mint Szente Vajk. 

Mikor döntötted el, hogy színész leszel, és miért?

8 éves voltam, azt hiszem… Irreális foglalkozásokat szerettem volna űzni, akartam lovag lenni, meg király, de focista is, mindeközben pedig érdekelt a történelem nagyon, mindig régi korokba képzelgettem magam, és egyszer csak megvilágosodtam, hogy mindez hol lehetséges a leginkább.

Melyik színházi előadás áll hozzád a legközelebb?Melyik típusú?

Azt hiszem, a mai leghatékonyabb színházi műfaj a musical comedy. Erre vágyik a néző leginkább, most én is ebben érzem otthon magam a legjobban.

                        

Melyik szereped volt a legnagyobb kihívás számodra (mi volt benne a kihívás)?

Erre nincs jó válasz. Kihívás minden szerepben van, mert ha nincs, nem szabad elvállalni. Hogy mekkora, az mindegy, annak nincs mértékegysége.

Milyen karaktert/karaktereket formálnál meg szívesen a közeljövőben?

A következő szerepem várom a leginkább, ami a Csoportterápia című musical-ben lesz, amit történetesen én írtam, óriási dolog, hogy a Madách Színház a műsorára tűzi. Egy esendő, szeretethiányos figura lesz, aki ezen szeretethiány miatt leginkább csak önmagára figyel.

Mi inspirál a munkádban?

A néző. Csakis a néző. Az én színházam érte van.

Mi volt a legnagyobb színházi bakid?

Lehet szerénytelenség, de nem vagyok bakizós. Egyáltalán nem. Nincs is történetem erről, tényleg. Gondolkodom, de nincs… Remélem nem is lesz…

Dolgoztál már együtt valamelyik családtagoddal?

Nem, legfeljebb gyerekkorunkban. Ők nem a színpadon dolgoznak. A nővérem kolosszális énekes, jó volna énekelni vele egyszer valami igazán jót.

Azt olvastam egy korábbi interjúdban, hogyha nincs minden a helyén, nincs minden rendben, előadás előtt bárkit le tudsz teremteni. Volt már ebből komolyabb nézeteltérésed?

Egy ponton túl egyértelművé válik, hogy csak és kizárólag az előadás érdekében vagyok kemény, nem azért, mert így tartja kedvem. Ha ez letisztázódik, onnantól nemcsak elfogadják ezt, hanem azt veszem észre, a hibaszázalék is jóval kevesebb, sőt, szinte megszűnik. Tehát: megéri.

Hogyan került az életedbe a filmezés/reklámfilmezés?

Magától, és a színház miatt. Szerencsére a Madách frekventált hely, ahol sok filmmel foglalkozó szakember megfordul, Tímár Péterhez, Fonyó Gergőhöz is így kerültem, a színház kapcsán.

Szerepeid általában pozitív, vidám karakterek. El tudnád képzelni magad negatív főszerepben is?

El, persze, a negatív szerep csak a történet egészét tekintve negatív, ő önmagával koherens, és a tetteit igaznak érzi, ez fontos. Akkor jó, ha a nézőt is elbizonytalanítja, hmmm, vajon nem mégis neki van igaza…?

Terveid között szerepel külföldi munka?

Forgattam már külföldön, szerettem is nagyon, ha tehetem, megyek, de nem hagynám itt a Madách-t hosszabb időre. Annál sokkal fontosabb nekem.

A pályádat vidéki színházban kezdted. A vidéki (színházi) élet vagy a pesti áll hozzád közelebb?

Nagyon szerettem Debrecenben lenni, szeretett a közönség és ezért soha sem tudok elég hálás lenni nekik. A Madách műsorpolitikája hiánytalanul egyezik az enyémmel, nem cserélném semmire, tényleg.

Nagyon improvizatív vagy a színpadon. Volt olyan rendező, kolléga, aki azt mondta, "ez már túl sok"?

A lényeg, hogy tudnom kell, mi a stílus, és annak a határa. Egy jól megírt darabba egy szót sem teszek pluszban, ilyen például a Spamalot. Betűről betűre a szövegkönyvet mondom. A Hello Dolly is jól megírt darab, azt mégis ripityára írtam, mert a helyzetek nem voltak teljesen elkészítve, volt még bennük jócskán lehetőség. Borotvaél ez, erős stílusérzék kell, és nagyon messze élő szerző…

Van valamilyen rituáléd színpadra lépés előtt?

Semmi!!!! Őrizkedem minden ilyesmitől, mindentől, ami babonává, megszokássá válhat. A színház spontán, megismételhetetlen dolog, nem fér bele három ablak felé néző elefánt, vagy küszöbköpködés, vagy bármi hasonló.

Nemrég nyert pályázatot egy szövegkönyved, a Csoportterápia, ami a Madách színházban látható. Ez volt az első szöveged, vagy próbálkoztál az írással már korábban is?

Írtam egyszer egy filmet, a címe Atmoszféra volt, le is van forgatva, egész klassz, valamint ott a Disney, aminek a dalszövegeit fordítom immáron három éve.

Kivel dolgoznál szívesen együtt?

Szervét Tiborral mindig és boldogan. És azt hiszem, ha minden jól megy, hamarosan fogunk is újra. Legyen így.

Olvasod a rólad szóló fórumokat?

Nemnemnem. És nem azért, mert nem érdekel, hanem azért, mert azt érzem, noha rólam szól, nem rám tartozik. Ez lehet elsőre fura, de mégis így van. Szerintem sokak bepánikolnának, ha megtudnák, hogy akiről írnak, elolvassa ezeket a sorokat. Nekem az a dolgom, hogy játsszak, a színházért rajongóknak pedig, hogy élvezzék, és hogy ezt utána kedvük szerint kimutathassák.

Ha időd engedi, megnézel külföldi előadásokat?

Ajajj! Alig várom, hogy újra kimenjek Londonba! Most megy az Óz… Imádom.

Játszol valamilyen hangszeren?

Gitáron, némileg.

Milyen típusú zenéket kedvelsz?

Lehet hihetetlen, de én a musical-zenét szeretem a leginkább… J DE! Nem azt, amire most sokan gondolnak. Nem a Miss Saigont, vagy az Elisabeth-et. Sőt. Az 50-es, 60-as évek amerikai musical-zenéit, de nagyon. Azt hiszem, több, mint száz musical-lemezem van. Most nagy kedvencem a Catch me if you can újonnan írt musical-változata.

Ha megnézel egy előadást, szakmai vagy nézői szemmel figyelsz?

Ha jó, akkor nézői szemmel. Ha nagyon rossz, akkor szakmai szemmel, és ha nagyon jó, akkor is átváltok szakmai szemre, hogy meglessem, mit csinálnak olyan szuperül.

Kipróbálnád magad rendezőként?

Naná. Mindenképp. Meg is teszem. Segédtanár vagyok a Nemzeti Színiakadémián, ahol most a végzős osztállyal a Csinibabát csináltam meg. Igazán jó lett, tele van remek lehetőségekkel az az osztály.

Mit tartasz a legjobb, illetve a legrosszabb tulajdonságodnak?

Mindkettő ugyanaz. Azt hiszem, soha nem lehet kihozni a sodromból és minden körülmények között szépnek látom a világot.

Mivel foglalkozol szabadidődben?

Most ilyen nincs. Írjuk a Terápiát, minden pillanatban, hogy a Madách nagyszínpadán is helyt álljon.

Mit gondolsz a rasszizmusról?

Nagyon kétoldalú dolog. Mindig csak elítéljük és kész. Elzárkózunk tőle és kész. Pedig ez sokkal bonyolultabb. Honnan jön… Onnan, hogy valaki félti a kultúráját, az életterét, az állását, az életét, és nem akarja, hogy más belekerüljön, elvegye azt. EZT a problémát kell megszűntetni, ezt a kételyt kell eloszlatni.

Mit üzensz a fiataloknak?

Hogyha szembetalálják magukat egy helyzettel, ne féljenek kifordítani, és megnézni a fonákját is, aztán megint kifordítani, egészen addig, amíg a legszélsőségesebb arcát mutatja. Azt hiszem, így kell csinálni egy szerepet, egy darabot, egy beszédet, egy munkát, mindent.

Farkas Gábor " Gábriel"

Itt egy újabb hónap és vele együtt egy újabb interjú is. Kíváncsi lennék, ha egy találós kérdéssel nyitnám a riportalanyom bemutatását, hányan jönnének rá, kiről is van szó: festőművész, musicalszínész, jazz énekes és hosszú éveken át a Moulin Rouge konferansziéja volt. Ha valakinek nincs tippje segítek! Ő nem más, mint Farkas Gábor „Gábriel”. Jelenleg Székesfehérváron a Kabaré című előadásban láthatjuk valamint, havonta ad konceret a jazz kedvelőinek nagy örömére a Merlinben. Nyáron pedig újra megcsodálhatjuk a Vámpírok Báljában Koukol szerepében, már ha felismerjük ..:)

– Hogyan lettél Farkas Gábor „Gábriel”? A nevedből jött vagy egy szerepből?
Annyi történt, hogy a budapesti Moulin Rouge-ba 10 évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni és az, hogy Farkas Gábor nehezen kiejthető névnek számított. Kalmár Péter az akkori igazgató mondta, hogy valami könnyű, egyszerű nevet kellene választanom. Mivel ott is Konferanszié voltam, egy fehér maszkos neutrális figura, akinek semlegesíteni kell a helyzeteket és átvezetni így a Gábriel jó ötletnek tűnt.

– Hogyan jött a képzőművészet az életedbe?
Glatz Marika nénit nagyon szerettem, ő volt a napközis tanár, és csupa olyan feladatok voltak ott, amik motiváltak, hogy minél hamarabb megcsináljam a leckét, mert utána lehetett rajzolni, festeni, bábokat készíteni.

– A képzőművészet vagy a zene jött korábban?
Nagyjából egyszerre jött a kettő. Fogékonyabb voltam a vizuális dolgokra, ami annak volt köszönhető, hogy gyerekkoromban nem hallottam jól. Miután kiszedték az orrmandulámat, a fülem is megnyílt a zenére.

– Miért a Képzőművészeti Egyetemre jelentkeztél? Más pálya nem érdekelt?
Középiskolában már rajz tagozatra jártam Zircre, mivel ott érettségiztem, így egyértelműnek tűnt, hogy a Képzőre menjek, holott a festészet volt az, amit az utolsó két évben választottam fakultációnak. A Zeneművészeti Egyetemre nem jelentkezhettem volna, mert későn kezdtem el zongorázni. A színjátszással már középiskolában foglalkoztam. Tanáraim Vogel Róbert és Paál István volt, aki az első alternatív rendezőnek számított Magyarországon. 15évesen „gyorstalpalón” elvégeztem egy rendezői tanfolyamot is. A Színművészeti Egyetem meg nem érdekelt, ami teljesen így nem igaz, mert érdekelt, de engem csak a musical szak, ami akkor nem indult.

– Használsz a festészetben valamilyen sajátos technikát?
Sokféle technikát használok, mert egyfajta szimbolikus jelentőséget tulajdonítok annak, hogy milyen anyagot használok és miért. Mindennek megvan a maga helye!

– Besorolhatók a képeid valamilyen stílusirányzatba?
Azt mondják figuratív festő vagyok, én meg úgy vagyok ezzel, hogy a nonfiguratív festészet az olyasmi, mint egy figuratív képnek egy részlete. Izgalmasnak és jó kompozíciónak kell lennie.

– Tervezel a festményeidből kiállítást a közeljövőben? Hol láthatóak a képeid?
Volt róla szó, hogy csináljunk kiállítást, de ahhoz festenem kéne, ahhoz meg idő kell. Fodor János csinált a miskolci Művészetek Házában egy talkshowt és az én képeim voltak körbe kirakva. Nekem mindig kell, hogy legyen valamilyen határidő, mert ennél jobb múzsa nincs. A félelem homlokon csókolja az embert.

– Ki a kedvenc festőd, illetve ki gyakorol rád valamilyen hatást?
 Az első olyan, amitől kész voltam az expresszionizmusnak egy bizonyos gárdája, mind németek. Nagyon érdekes, hogy ez egy korszakba esik a weimari kabarék világával, ezek szerint nekem van valami kötődésem ezzel a korszakkal. Durva vad színekkel dolgoztak. Amikor elkezdtem tanulni az anatómiát és a geometriát megszerettem Rembrandtot. Valamint Jacopo Pontormot, aki rengeteg falképet festett és megtetszett Caravaggio világítástechnikája is, remek rendező lett volna belőle. Magyarok közül Mednyánszky volt rám nagy hatással.

– Kalmár Péter figyelt fel rád és szerződtetett le a Moulin Rouge-ba, mint Konferanszié, ha nincs az ő ajánlata másképp alakult volna az életed?
Passz. Én azelőtt már az Articsóka(elegáns étterem) házi színpadán csináltam önálló estet, ahol Póka Angéla (Megasztár) volt a vendégem. Zenei alapokra, még nem élő zenére énekeltünk, kicsit a musical, kicsit a sanzon hangulatában telt az este, ami nagyon sikeres volt. Azelőtt pedig bárokban énekeltem.

– Hogyan állsz neki egy karakter megformálásának?
Az elsődleges dolog, hogy én nem vagyok fontos. Az, hogy én szerepelek, én játszom, én megyek a színpadra, én csinálok valamit, ilyen nincs. Nem én csinálom, hanem van egy karakter, és annak a hátterét, az ember elkezdi kibogozni, megtanul dolgozni annak a fejével, akit játszik, amit az csinálna és reagálna abban a helyzetben amik vannak, természetesen úgy fogsz reagálni és mindenből az jön ki, ahogy az a karakter gondolkozik. Az ember figyeli a kollégáit a helyzeteket, szituációkat és azokra reagál úgy, ahogy a karakter reagálna.

– Átveszed énekesek stílusjegyeit?
Az ember ha nagyon megfigyel valakit előfordulhat az, hogy önkéntelenül is úgy áll be a szájpadlása és egy olyan hang is kicsúszik a torkán, mintha az a valaki énekelné, de közben nem az, mert nem azokkal a sajátosságokkal rendelkezel, mint az a bizonyos ember. Volt már olyan, hogy azt mondták nagyon Máté Péteresen énekelek valamit, de ha a saját felvételemet és Máté Péterét összehasonlítom, mindig rájövök, hogy nagyon nem hasonlít a kettő egymáshoz.

– Volt olyan, hogy valakivel nem tudtál együtt dolgozni?
Olyan volt, hogy meg kellett tanulni valakivel együtt dolgozni, de az azért volt, mert számomra idegen volt a metódusa.

– Az énektudásodat a mai napig fejleszted?
Jelenleg nem járok énektanárhoz, lehet, hogy kéne. Vele azon dolgoztunk, hogy megtaláljuk a saját hangomat. Tanácsai nap, mint nap eszembe jutnak éneklés közben.

– Van előadás előtt valami rituáléd, babonád?
Szeretem ha minden a helyén van és rájöttem, hogy szeretem megmosni a kezemet mindig mielőtt felmegyek a színpadra. Kicsit olyasmi, mintha templomba mennék. Régebben relaxáltam előadás előtt. Szerintem minden rituálé próbaidőszak alatt alakul ki. Koncertek előtt ezekre kevésbé van lehetőség.

– Kivel dolgoznál szívesen?
Rengeteget tudnék mondani. Angi Lee(rendező), Liza Minelli, Meryl Streep, Robert de Niro, ezekkel a nagy hegyekkel.

– Hogyan alakult a Mosoly Orfeum társulata?
Már megalakult, mikor az egyik tag kivált, és az egyik barátom Réti Barnabás megkeresett, hogy be tudnék-e ugrani, mert pár hét múlva lesz a bemutató. Ez egyfajta kulturális misszió is, hogy csináljuk, mert vidékre is visszük olyan helyekre is, ahova egyáltalán nem jut el színház. A Karinthy féle magyar Kabaré vonal, pedig nagyon közel áll a szívemhez.

– Mióta dolgozol a testvéreddel és hogyan tudtok együtt dolgozni?
2002 óta. Szeretek vele dolgozni és egy nagyon jó basszus gitárosnak tartom.


 

– Szerinted jó a mai világban élni? Ha nem akkor melyik korszakban és hol élnél szívesen?
Szerintem minden világban nagyon jó élni. Úgy gondolom, hogy nem lehet mindenkivel egyformán tartani a kapcsolatot, nem lehet 1000 levélre válaszolni. Nem kötelező, állandóan mindenki tamagochijának lennem. A nap 24 órából áll, véges és nagyon fel van gyorsulva a világ. Szívesen élnék a ’20-30-as években New Orleansban, Chicagóban, New Yorkban, Los Angelesben, Londonban, Párizsban, Berlinben, illetve Budapesten is.

– Ha van lehetőséged megnézel külföldi előadásokat?
Ha van lehetőség megnézek, igen. Nagyon régen voltam előadást nézni határon túl, de amit utoljára láttam az a Chicago, Producerek című előadás volt, a legjobban viszont az Avenue Q című előadást imádtam.

– Milyen a viszonyod Budapesttel? Szereted a várost?
Igen szeretem, bár kicsit koszos. Jó lenne ha mindenki kimenne a ház elé és felseperné a járdát, ha fontos számunkra az ország, mert ez egy lépés, hogy gondozzuk a környezetünket.

– Autó vagy BKV?
BKV. Az autó kényelmesebb, de Budapesten belül néha több időbe kerül eljutni A-ból B-be, mint BKV-val, valamint az autó sokkal többe is kerül. A pesti közlekedésben pedig azt használom inkább, ami sínen megy, mert az nem kerül dugóba. Szerencsés esetben.

– Degas-n kívül van másik háziállatod?
Nem, ő az egyetlen.

– Mennyire segítik a hétköznapi életedet a színpadon megformált karakterek?
Emocionálisan mindig jót tesz az embernek, kicsit olyan, mint egy pszichotréning. Az ember átereszt magán bizonyos információt, de valahol a sajátját is megéli, ezért tisztul vele. Ez nem azt jelenti, hogy egy szemétledobónak használom a közönséget, hanem sokkal inkább ilyen kommunikációs csatornán keresztül ki tudom fejezni a bennem felgyülemlő érzelmeket, gondolatokat és nekem ez sokat ad.

– Mi a véleményed a rasszizmusról?
Szerintem nincs olyan, hogy rasszizmus. Ez olyan, mintha kihuzigálnánk fiókokat és kategorizálnánk az embereket, így elképzelhető, hogy vannak rasszok, de azokat nem megvetni, hanem becsülni kell, tisztelni, szeretni, és nagyon odafigyelni, mi mást tud, amit én nem. És nem azt gondolni, hogy különb, mert senki nem az a másiknál, akármilyen ember, nem lehet különb, sem a faji, sem a vallási, sem a nemi identitása és egyéb hozzátartozása miatt. A nagy általánosítás is mindig egy rossz dolog. A társadalom hibája, hogy a rasszizmus előfordulhat. A fehérek között a fekete a ritka, a feketék között a fehér. Tudjuk, hogy a Jin- Jang is úgy van kitalálva, hogy a feketében van egy fehér pötty, a fehérben pedig egy fekete. Egyensúlyra kell törekedni.

– Mit üzensz a fiataloknak?
Az álom arra van, hogy megvalósítsd! Ha azt gondolod, hogy nem vagy képes elképzelni valami fantasztikusat, akkor csak arra kell gondolj, hogy minden ami körülvesz, minden tárgy, azt valaki megtervezte és amit gondolsz az valóra válhat, ezért gondolj jót és szépet és ha valóra válik akkor szép lesz és ha rosszra gondolsz, azt meg dobd el!


Díjai: Gundel- díj jelölés
             VIII. Nemzetközi Cirkuszfesztivál Különdíj

Szerepei: Kabaré: Konferanszié(Székesfehérvár; Vörösmarty Színház)
        Vámpírok Bálja: Koukol( Bp. Magyar Színház)
        Mosoly Orfeum (Bp Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér)
        Merlin (Farkas Gábor „Gábriel” és zenekara, koncert)

További darabok, amiben látható volt: Három testőr, Dr. Bubó, Só és Cukor, Ez nem ugyan Az, Arany- óra
 
Megjelent albumai: Farkas Gábor: Just to be Frank
                                 Farkas Gábor Gábriel: Ajándék
                                 Farkas Gábor és Siménfalvy Ágota: Mese és rajzfilmslágerek

Baricco az én szememmel....

Egy-két ismerős és rengeteg pozitív kritika után úgy döntöttem elolvasom  a szerző Selyem című könyvét.
  Alessandro Bariccoról írok, aki 1958- ban született Torinóban. Leghíresebb műve a fent említett könyv - egyéb írásai: Vértelenül, Tengeróceán, City; mellékesen jegyzem meg a City lesz a következő számomra tőle -, mely nem regény, nem is elbeszélés, hanem történet, méghozzá szerelmi, de hogy kik között fut(nak) a szál(ak) arról nem írok, mert utána nem lenne olyan izgalmas elolvasni. 
  Egy biztos! Végig azt hittem, hogy tudom mi fog történni, de nem így lett. Az utolsó oldal befejeztével rájöttem, hogy bizonyos részek kiszámíthatatlanok. Pontosan úgy, ahogy az élet is. Az életet sem lehet teljes mértékben megtervezni, hiszen rengeteg olyan külső/belső tényező van, amit nem tudunk befolyásolni.
  Úgy gondolom fontos, hogy az embereknek céljai legyenek, de nem szabad elfeledkeznünk arról, ami igazán fontos: a Boldogság!
  Visszatérve Bariccohoz és a Selyemhez. A történet "főszereplője" Hervé Joncour, aki hernyókkal kereskedik, gyönyörű feleségével Helénével él. Joncour élete akkor változik meg, mikor először utazik Japánba. A történet lényege is innen indul el (számomra).
A könyv több évtizedet is átölel, aminek köszönhetően jobban megismerhetjük az események szereplőit és életüket. Baricco olyan történetet dolgoz fel, amit bárki átélhet, megtapasztalhat. Kortól, helytől függetlenül.
  A Selyem egy olyan könyv, amit nem lehet csak úgy elolvasni, erre a könyvre rá kell hangolódni és oda kell figyelni a mondanivalójára, mert bőven van. 
  Bevallom, mikor el kezdtem olvasni, átlagos könyvnek tartottam, sőt, az elejét kissé unalmasnak is véltem, de mikor másodjára futottam neki, valahogy magával ragadott. Főleg a vége, amit szeretnék veletek is megosztani, hátha kedvet kaptok Baricco könyvének elolvasásához.


"Időnkint, szeles napokon, lement a tóig, s órákig nézte, mert úgy tűnt, a vizen alig észrevehető, megmagyarázhatatlan látványban van része, magát az életét látja."

Cabaret