Farkas Gábor " Gábriel"

Itt egy újabb hónap és vele együtt egy újabb interjú is. Kíváncsi lennék, ha egy találós kérdéssel nyitnám a riportalanyom bemutatását, hányan jönnének rá, kiről is van szó: festőművész, musicalszínész, jazz énekes és hosszú éveken át a Moulin Rouge konferansziéja volt. Ha valakinek nincs tippje segítek! Ő nem más, mint Farkas Gábor „Gábriel”. Jelenleg Székesfehérváron a Kabaré című előadásban láthatjuk valamint, havonta ad konceret a jazz kedvelőinek nagy örömére a Merlinben. Nyáron pedig újra megcsodálhatjuk a Vámpírok Báljában Koukol szerepében, már ha felismerjük ..:)

– Hogyan lettél Farkas Gábor „Gábriel”? A nevedből jött vagy egy szerepből?
Annyi történt, hogy a budapesti Moulin Rouge-ba 10 évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni és az, hogy Farkas Gábor nehezen kiejthető névnek számított. Kalmár Péter az akkori igazgató mondta, hogy valami könnyű, egyszerű nevet kellene választanom. Mivel ott is Konferanszié voltam, egy fehér maszkos neutrális figura, akinek semlegesíteni kell a helyzeteket és átvezetni így a Gábriel jó ötletnek tűnt.

– Hogyan jött a képzőművészet az életedbe?
Glatz Marika nénit nagyon szerettem, ő volt a napközis tanár, és csupa olyan feladatok voltak ott, amik motiváltak, hogy minél hamarabb megcsináljam a leckét, mert utána lehetett rajzolni, festeni, bábokat készíteni.

– A képzőművészet vagy a zene jött korábban?
Nagyjából egyszerre jött a kettő. Fogékonyabb voltam a vizuális dolgokra, ami annak volt köszönhető, hogy gyerekkoromban nem hallottam jól. Miután kiszedték az orrmandulámat, a fülem is megnyílt a zenére.

– Miért a Képzőművészeti Egyetemre jelentkeztél? Más pálya nem érdekelt?
Középiskolában már rajz tagozatra jártam Zircre, mivel ott érettségiztem, így egyértelműnek tűnt, hogy a Képzőre menjek, holott a festészet volt az, amit az utolsó két évben választottam fakultációnak. A Zeneművészeti Egyetemre nem jelentkezhettem volna, mert későn kezdtem el zongorázni. A színjátszással már középiskolában foglalkoztam. Tanáraim Vogel Róbert és Paál István volt, aki az első alternatív rendezőnek számított Magyarországon. 15évesen „gyorstalpalón” elvégeztem egy rendezői tanfolyamot is. A Színművészeti Egyetem meg nem érdekelt, ami teljesen így nem igaz, mert érdekelt, de engem csak a musical szak, ami akkor nem indult.

– Használsz a festészetben valamilyen sajátos technikát?
Sokféle technikát használok, mert egyfajta szimbolikus jelentőséget tulajdonítok annak, hogy milyen anyagot használok és miért. Mindennek megvan a maga helye!

– Besorolhatók a képeid valamilyen stílusirányzatba?
Azt mondják figuratív festő vagyok, én meg úgy vagyok ezzel, hogy a nonfiguratív festészet az olyasmi, mint egy figuratív képnek egy részlete. Izgalmasnak és jó kompozíciónak kell lennie.

– Tervezel a festményeidből kiállítást a közeljövőben? Hol láthatóak a képeid?
Volt róla szó, hogy csináljunk kiállítást, de ahhoz festenem kéne, ahhoz meg idő kell. Fodor János csinált a miskolci Művészetek Házában egy talkshowt és az én képeim voltak körbe kirakva. Nekem mindig kell, hogy legyen valamilyen határidő, mert ennél jobb múzsa nincs. A félelem homlokon csókolja az embert.

– Ki a kedvenc festőd, illetve ki gyakorol rád valamilyen hatást?
 Az első olyan, amitől kész voltam az expresszionizmusnak egy bizonyos gárdája, mind németek. Nagyon érdekes, hogy ez egy korszakba esik a weimari kabarék világával, ezek szerint nekem van valami kötődésem ezzel a korszakkal. Durva vad színekkel dolgoztak. Amikor elkezdtem tanulni az anatómiát és a geometriát megszerettem Rembrandtot. Valamint Jacopo Pontormot, aki rengeteg falképet festett és megtetszett Caravaggio világítástechnikája is, remek rendező lett volna belőle. Magyarok közül Mednyánszky volt rám nagy hatással.

– Kalmár Péter figyelt fel rád és szerződtetett le a Moulin Rouge-ba, mint Konferanszié, ha nincs az ő ajánlata másképp alakult volna az életed?
Passz. Én azelőtt már az Articsóka(elegáns étterem) házi színpadán csináltam önálló estet, ahol Póka Angéla (Megasztár) volt a vendégem. Zenei alapokra, még nem élő zenére énekeltünk, kicsit a musical, kicsit a sanzon hangulatában telt az este, ami nagyon sikeres volt. Azelőtt pedig bárokban énekeltem.

– Hogyan állsz neki egy karakter megformálásának?
Az elsődleges dolog, hogy én nem vagyok fontos. Az, hogy én szerepelek, én játszom, én megyek a színpadra, én csinálok valamit, ilyen nincs. Nem én csinálom, hanem van egy karakter, és annak a hátterét, az ember elkezdi kibogozni, megtanul dolgozni annak a fejével, akit játszik, amit az csinálna és reagálna abban a helyzetben amik vannak, természetesen úgy fogsz reagálni és mindenből az jön ki, ahogy az a karakter gondolkozik. Az ember figyeli a kollégáit a helyzeteket, szituációkat és azokra reagál úgy, ahogy a karakter reagálna.

– Átveszed énekesek stílusjegyeit?
Az ember ha nagyon megfigyel valakit előfordulhat az, hogy önkéntelenül is úgy áll be a szájpadlása és egy olyan hang is kicsúszik a torkán, mintha az a valaki énekelné, de közben nem az, mert nem azokkal a sajátosságokkal rendelkezel, mint az a bizonyos ember. Volt már olyan, hogy azt mondták nagyon Máté Péteresen énekelek valamit, de ha a saját felvételemet és Máté Péterét összehasonlítom, mindig rájövök, hogy nagyon nem hasonlít a kettő egymáshoz.

– Volt olyan, hogy valakivel nem tudtál együtt dolgozni?
Olyan volt, hogy meg kellett tanulni valakivel együtt dolgozni, de az azért volt, mert számomra idegen volt a metódusa.

– Az énektudásodat a mai napig fejleszted?
Jelenleg nem járok énektanárhoz, lehet, hogy kéne. Vele azon dolgoztunk, hogy megtaláljuk a saját hangomat. Tanácsai nap, mint nap eszembe jutnak éneklés közben.

– Van előadás előtt valami rituáléd, babonád?
Szeretem ha minden a helyén van és rájöttem, hogy szeretem megmosni a kezemet mindig mielőtt felmegyek a színpadra. Kicsit olyasmi, mintha templomba mennék. Régebben relaxáltam előadás előtt. Szerintem minden rituálé próbaidőszak alatt alakul ki. Koncertek előtt ezekre kevésbé van lehetőség.

– Kivel dolgoznál szívesen?
Rengeteget tudnék mondani. Angi Lee(rendező), Liza Minelli, Meryl Streep, Robert de Niro, ezekkel a nagy hegyekkel.

– Hogyan alakult a Mosoly Orfeum társulata?
Már megalakult, mikor az egyik tag kivált, és az egyik barátom Réti Barnabás megkeresett, hogy be tudnék-e ugrani, mert pár hét múlva lesz a bemutató. Ez egyfajta kulturális misszió is, hogy csináljuk, mert vidékre is visszük olyan helyekre is, ahova egyáltalán nem jut el színház. A Karinthy féle magyar Kabaré vonal, pedig nagyon közel áll a szívemhez.

– Mióta dolgozol a testvéreddel és hogyan tudtok együtt dolgozni?
2002 óta. Szeretek vele dolgozni és egy nagyon jó basszus gitárosnak tartom.


 

– Szerinted jó a mai világban élni? Ha nem akkor melyik korszakban és hol élnél szívesen?
Szerintem minden világban nagyon jó élni. Úgy gondolom, hogy nem lehet mindenkivel egyformán tartani a kapcsolatot, nem lehet 1000 levélre válaszolni. Nem kötelező, állandóan mindenki tamagochijának lennem. A nap 24 órából áll, véges és nagyon fel van gyorsulva a világ. Szívesen élnék a ’20-30-as években New Orleansban, Chicagóban, New Yorkban, Los Angelesben, Londonban, Párizsban, Berlinben, illetve Budapesten is.

– Ha van lehetőséged megnézel külföldi előadásokat?
Ha van lehetőség megnézek, igen. Nagyon régen voltam előadást nézni határon túl, de amit utoljára láttam az a Chicago, Producerek című előadás volt, a legjobban viszont az Avenue Q című előadást imádtam.

– Milyen a viszonyod Budapesttel? Szereted a várost?
Igen szeretem, bár kicsit koszos. Jó lenne ha mindenki kimenne a ház elé és felseperné a járdát, ha fontos számunkra az ország, mert ez egy lépés, hogy gondozzuk a környezetünket.

– Autó vagy BKV?
BKV. Az autó kényelmesebb, de Budapesten belül néha több időbe kerül eljutni A-ból B-be, mint BKV-val, valamint az autó sokkal többe is kerül. A pesti közlekedésben pedig azt használom inkább, ami sínen megy, mert az nem kerül dugóba. Szerencsés esetben.

– Degas-n kívül van másik háziállatod?
Nem, ő az egyetlen.

– Mennyire segítik a hétköznapi életedet a színpadon megformált karakterek?
Emocionálisan mindig jót tesz az embernek, kicsit olyan, mint egy pszichotréning. Az ember átereszt magán bizonyos információt, de valahol a sajátját is megéli, ezért tisztul vele. Ez nem azt jelenti, hogy egy szemétledobónak használom a közönséget, hanem sokkal inkább ilyen kommunikációs csatornán keresztül ki tudom fejezni a bennem felgyülemlő érzelmeket, gondolatokat és nekem ez sokat ad.

– Mi a véleményed a rasszizmusról?
Szerintem nincs olyan, hogy rasszizmus. Ez olyan, mintha kihuzigálnánk fiókokat és kategorizálnánk az embereket, így elképzelhető, hogy vannak rasszok, de azokat nem megvetni, hanem becsülni kell, tisztelni, szeretni, és nagyon odafigyelni, mi mást tud, amit én nem. És nem azt gondolni, hogy különb, mert senki nem az a másiknál, akármilyen ember, nem lehet különb, sem a faji, sem a vallási, sem a nemi identitása és egyéb hozzátartozása miatt. A nagy általánosítás is mindig egy rossz dolog. A társadalom hibája, hogy a rasszizmus előfordulhat. A fehérek között a fekete a ritka, a feketék között a fehér. Tudjuk, hogy a Jin- Jang is úgy van kitalálva, hogy a feketében van egy fehér pötty, a fehérben pedig egy fekete. Egyensúlyra kell törekedni.

– Mit üzensz a fiataloknak?
Az álom arra van, hogy megvalósítsd! Ha azt gondolod, hogy nem vagy képes elképzelni valami fantasztikusat, akkor csak arra kell gondolj, hogy minden ami körülvesz, minden tárgy, azt valaki megtervezte és amit gondolsz az valóra válhat, ezért gondolj jót és szépet és ha valóra válik akkor szép lesz és ha rosszra gondolsz, azt meg dobd el!


Díjai: Gundel- díj jelölés
             VIII. Nemzetközi Cirkuszfesztivál Különdíj

Szerepei: Kabaré: Konferanszié(Székesfehérvár; Vörösmarty Színház)
        Vámpírok Bálja: Koukol( Bp. Magyar Színház)
        Mosoly Orfeum (Bp Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér)
        Merlin (Farkas Gábor „Gábriel” és zenekara, koncert)

További darabok, amiben látható volt: Három testőr, Dr. Bubó, Só és Cukor, Ez nem ugyan Az, Arany- óra
 
Megjelent albumai: Farkas Gábor: Just to be Frank
                                 Farkas Gábor Gábriel: Ajándék
                                 Farkas Gábor és Siménfalvy Ágota: Mese és rajzfilmslágerek

Baricco az én szememmel....

Egy-két ismerős és rengeteg pozitív kritika után úgy döntöttem elolvasom  a szerző Selyem című könyvét.
  Alessandro Bariccoról írok, aki 1958- ban született Torinóban. Leghíresebb műve a fent említett könyv - egyéb írásai: Vértelenül, Tengeróceán, City; mellékesen jegyzem meg a City lesz a következő számomra tőle -, mely nem regény, nem is elbeszélés, hanem történet, méghozzá szerelmi, de hogy kik között fut(nak) a szál(ak) arról nem írok, mert utána nem lenne olyan izgalmas elolvasni. 
  Egy biztos! Végig azt hittem, hogy tudom mi fog történni, de nem így lett. Az utolsó oldal befejeztével rájöttem, hogy bizonyos részek kiszámíthatatlanok. Pontosan úgy, ahogy az élet is. Az életet sem lehet teljes mértékben megtervezni, hiszen rengeteg olyan külső/belső tényező van, amit nem tudunk befolyásolni.
  Úgy gondolom fontos, hogy az embereknek céljai legyenek, de nem szabad elfeledkeznünk arról, ami igazán fontos: a Boldogság!
  Visszatérve Bariccohoz és a Selyemhez. A történet "főszereplője" Hervé Joncour, aki hernyókkal kereskedik, gyönyörű feleségével Helénével él. Joncour élete akkor változik meg, mikor először utazik Japánba. A történet lényege is innen indul el (számomra).
A könyv több évtizedet is átölel, aminek köszönhetően jobban megismerhetjük az események szereplőit és életüket. Baricco olyan történetet dolgoz fel, amit bárki átélhet, megtapasztalhat. Kortól, helytől függetlenül.
  A Selyem egy olyan könyv, amit nem lehet csak úgy elolvasni, erre a könyvre rá kell hangolódni és oda kell figyelni a mondanivalójára, mert bőven van. 
  Bevallom, mikor el kezdtem olvasni, átlagos könyvnek tartottam, sőt, az elejét kissé unalmasnak is véltem, de mikor másodjára futottam neki, valahogy magával ragadott. Főleg a vége, amit szeretnék veletek is megosztani, hátha kedvet kaptok Baricco könyvének elolvasásához.


"Időnkint, szeles napokon, lement a tóig, s órákig nézte, mert úgy tűnt, a vizen alig észrevehető, megmagyarázhatatlan látványban van része, magát az életét látja."

Cabaret

Interjú/ Spáh Dávid

E havi riportalanyom nem más, mint a Familia Kft-ból ismert Spáh Dávid. A sorozat óta eltelt tizenkét év, s belőle  rendező lett, hogy mi történt vele az elmúlt közel másfél évtizedben, arról olvashatunk.

Dávidban, már a Familia Kft. idején kirajzolódott, hogy nem színészként tervezi életét. Nem járt a budapesti Filmművészeti Egyetemre ellenben filmjei és a főleg reklámokkal nyert néhány díjja mégis őt igazolják.  Munkái többségben reklámfilmek, de készített már rövidfilmeket, és az utóbbi évek egyik legjobb dokumentumfilmje (az index.hu kritikusa szerint), a Miss Plasztik is az Ő nevéhez köthető.

Pályáját rendezőasszisztensként kezdte, majd első önálló filmjét körülbelül az évtized elején forgatta. Fő munkái általában reklámfilmek, amit élvezetes de nehéz, munkának tart „Ugyanis 20-30 másodpercben kell egy történetet elmondani, ahol fontos a pontosság és az odafigyelés illetve a látványvilág”.

Évek óta foglalkozik forgatókönyv írással elsősorban animációs filmekhez, filmjei többsége mégis „némafilm”, „ahol a képi ábrázolásmód meséli el a cselekményt”.

Jövőbeli tervei között szerepel egy nagyjátékfilm és sorozat készítése.

Összeszokott munkatársakkal dolgozik, vágója: Kovács Zoltán operatőre: Márton Balázs, de előfordult már, hogy ikertestvérével Károllyal is együtt dolgozott.

Sok rendezőért rajong nézőként, de kifejezett példaképe nincs. Reklámokat először nézőként nézi „nem szeretné a környezetét elhalmozni az ötleteivel és villogtatni a  kreativitását”, de nem tud teljesen elvonatkoztatni szakmai mivoltától.

„Néha szívesen lecserélném magam!” Eddig egyetlen munkáját sem hagyta félbe és összesen egy olyan esetre tud visszaemlékezni, amikor nem tudott valakivel teljes mértékben együtt dolgozni!

Filmjei, szándáka szerint elsősorban a közönség szórakoztatására, érdeklődésük felkeltésére vagy megdöbbentésére készülnek. Ha nem megrendelői munkával foglalkozik, hanem saját forgatókönyveit filmesíti meg, azok általában személyes témát dolgoznak fel.

Ha felkérnék, egy színházi darab megrendezésére, akkor egy barokk operát vagy egy kortárs prózai darabot rendezne szívesen.

Aki filmrendezőnek készül legyen nyitott, és legyen egy „B” terve, mert nem biztos, hogy ebből meg tud élni.

„Nem vagyok egy tétlen ember, sokat dolgozom és megyek is a munka után!”

„Nagyon divatos dolog az introvertáltság, én ugyanakkor alapvetően közvetlen személyiségnek tartom magam, bár nem mondanám, hogy rettentően sok barátom van.”

Babonásnak és hipochondernek tartja magát, ennek ellenére dohányzik, amiről szeretne leszokni. Ha kívánhatna, akkor szeretne megtanulni repülőt vezetni, ugyanis rajong a repülőgépekért.

Nyolc évig zongorázott, mégis tehetségtelennek érzi magát a zene műveléséhez. „Zenehallgatásban kikupálódtam, rengeteg klasszikus zenét hallgatok!”

Szabadidejében szeret filmeket, sorozatokat nézni, persze csak azokat, amik valamiért érdekesek , erdetiek. Nagy kedvence Dr. House.

Szívesen élne az '50-60-as évek New York -jában vagy Párizsban, mindenképpen valamelyik kulturális fellegvárban.

Anti rasszista szemléletű. „Abban hiszek, ha valaki nem szakbarbár és nyitott a körülötte lévő világra, akkor reménykedhetünk, abban, hogy változni fog a világ.”

Dávid üzenete a fiataloknak: „Mindenképpen olyannal foglalkozzanak, ami után marad valami!”

Jelenleg reklámfilmeket forgat és szövegkönyvet ír egy pályázatra!

Főbb munkái: Miss Plasztik-Szikék Szépe, Fordítva, Ebéd, Aqua

Díjai: CRESTA 2009, Ezüst penge (2009), EACA Care Awards, fődíj (2009),  Golden Effie (2008), Reklámmustra 2008: Legjobb TV reklám

Élet az egyetemen, és azon túl/ 1

 Interjú Makai Andrással



•                  Miért választottad a Szent István Egyetemet?
- Szimpatikus egyetemnek tűnt, és nem csalódtam benne. Jó a levegő, szép a környék, és a tanárok is normálisak. (Persze mindenhol vannak kivételek) :)
•                  Utolsó pillanatban döntöttél róla, hogy oda jelentkezel vagy már régóta tervezted?
- A gimnázium után még 2 évet egy kereskedelmi iskolában töltöttem, ott képeztem magam tovább, és ezalatt az idő alatt volt időm eldönteni, hogy hova szeretnék menni továbbtanulni.
•                  Inspirált valaki a pályaválasztásban?
- Ha inspirálni nem is de bátyám, meghatározó személy volt a pályaválasztásomban. Most már az öcsém is műszaki menedzsernek tanul. Mivel ez a szak elég széles területet lefed, könnyebb elhelyezkedési lehetőséget biztosít(hat). 
•                  Mennyire volt összetartó a csoportotok?
- Nagyon. Ellentétben sok közgázos ismerősömmel, nálunk a csapat igazán családias közösségé nőtte ki magát. Mondjuk lehet nagy segítségre volt az első szemesztertől indított (általam készített) kifejezetten menedzserek számára fenntartott fórum. Nem hittem a levelezőlistás megoldásban, mert az elég kaotikus és nehéz a "menedzselése". 
•                  Könnyen talál egy friss diplomás műszaki- menedzser munkát?
- A csoportunkból kb. a fele talált magának megfelelő állást. Amúgy valószínűleg ez (is) betudható a gazdasági válságnak. Persze aki talpraesett, az biztos hogy talál megfelelő helyet.
•                  Mennyire telített ez a szakma?
- Elég sok helyen alkalmazható ez a tudás, ergo talán könnyebb is az elhelyezkedés mint más szakmaspecifikus ágazatoknál.
•                  Egy középiskolás tisztában van azzal, hogy mi a feladata?
- Persze, megírni a házi feladatot. :)  Nem hinném. A középiskolás élet és az egyetemi élet között elég nagy a szakadék. Teljesen másképp bánnak az emberrel, és mást is várnak el a diáktól.
•                  Ha újra kellene dönteted ugyanide jelentkeznél? - Igen.
•                  Ha adhatnál útravalót a fiatal választás előtt álló diákoknak mi lenne az?
A felsőoktatás tapasztalataim szerint arra való, hogy egy szélesebb látókörben tapasztalja meg az ember a világot. Használják ki azt a pár évet arra, hogy rengeteg emberekkel ismerkednek meg, mert az életben az emberi kapcsolatok a legfontosabbak.

Előítélet

Előítélet a XXI. században

Először is tisztázzuk magunkban, mi is az az előítélet, vagy mi számít annak. A pszichológia szerint előítéletnek nevezzük azt, amikor valamilyen etnikai társadalmi csoport erős érzelmeket vált ki belőlünk. Lehet pozitív illetve negatív. Az effajta szemléletünket folyamatosan frissíteni/ változtatni kell, mert téves is lehet.

Az előítélet nem csak pl.: etnikai csoportoknál alakul ki, hanem a legjobb például egy osztályban. Belépsz egy közösségbe, ahol nem ismersz senkit. Szemügyre veszed az embereket és tulajdonságokat társítasz hozzájuk. Ez az úgynevezett Hold- udvar hatás, hogy jobban megértsd mi is ez, írok egy példát.

Anna belép új iskolája kapuján, megnézi kik az új osztálytársai. Kiszúrja magának Katit, akin rongyos farmer és egy elnyűtt póló van. A másik kiszemeltje Vera, aki a legújabb divat szerint öltözködik. Ha választhatna, hogy kinek a barátnője legyen nagy valószínűséggel Verát választaná, mint az emberek 70- 80%-a( még ha most azt is mondjuk, hogy nem így van az esetek nem ezt igazolják). Kati lehet segítőkész, okos és barátságos, de az öltözködése olyan negatív tulajdonságokat vonz, ami nem feltétlenül igaz rá.

Mit lehet ebből lekövetkeztetni? Az előítéletek 80%- a abból alakul ki, hogy felszínesek vagyunk és látszat alapján ítélkezünk!

Gondoljatok bátran vissza, amikor először léptetek be a középiskola kapuján és szembesültetek azokkal az emberekkel, akikkel az elkövetkező 4 évet fogjátok tölteni. Mi futott át akkor az agyatokon? Ránéztetek valakire és látszat alapján elképzeltétek ki milyen is lehet. Az is előfordulhat, hogy az, akit akkor nem szimpatizáltatok, most a legjobb barátotok/barátnőtök. Miért? Mert megismertétek és nem a látszat alapján ítélkeztek!

A másik előítéleti forma a rasszizmus. Általában ennél a formánál az érzelmi kiváltás a legerősebb. A rasszizmust faji vagy etnikailag eltérő személyek felé érezhetjük. Itt is a legnagyobb probléma az általánosítás és a felszínesség. A XXI. században a legnagyobb/ legtöbb előítélet a cigányságot, zsidóságot és a négereket érinti. De miért? Ha jobban belegondol az ember, ők is olyanok, mint mi! Lehet más a bőrszínük és a vallásuk, de ettől nem lesznek kevesebbek, mi pedig nem leszünk többek attól, ha folyamatosan megalázzuk őket.

Minden nemzetben és etnikai csoportban találhatunk olyan embereket, akik „jók” illetve „rosszak”, de nem erre kell koncentrálni, hanem arra, hogy megismerjük egymás kultúráját és összetartsunk a közös cél érdekében!