Farkas Gábor " Gábriel"

Itt egy újabb hónap és vele együtt egy újabb interjú is. Kíváncsi lennék, ha egy találós kérdéssel nyitnám a riportalanyom bemutatását, hányan jönnének rá, kiről is van szó: festőművész, musicalszínész, jazz énekes és hosszú éveken át a Moulin Rouge konferansziéja volt. Ha valakinek nincs tippje segítek! Ő nem más, mint Farkas Gábor „Gábriel”. Jelenleg Székesfehérváron a Kabaré című előadásban láthatjuk valamint, havonta ad konceret a jazz kedvelőinek nagy örömére a Merlinben. Nyáron pedig újra megcsodálhatjuk a Vámpírok Báljában Koukol szerepében, már ha felismerjük ..:)

– Hogyan lettél Farkas Gábor „Gábriel”? A nevedből jött vagy egy szerepből?
Annyi történt, hogy a budapesti Moulin Rouge-ba 10 évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni és az, hogy Farkas Gábor nehezen kiejthető névnek számított. Kalmár Péter az akkori igazgató mondta, hogy valami könnyű, egyszerű nevet kellene választanom. Mivel ott is Konferanszié voltam, egy fehér maszkos neutrális figura, akinek semlegesíteni kell a helyzeteket és átvezetni így a Gábriel jó ötletnek tűnt.

– Hogyan jött a képzőművészet az életedbe?
Glatz Marika nénit nagyon szerettem, ő volt a napközis tanár, és csupa olyan feladatok voltak ott, amik motiváltak, hogy minél hamarabb megcsináljam a leckét, mert utána lehetett rajzolni, festeni, bábokat készíteni.

– A képzőművészet vagy a zene jött korábban?
Nagyjából egyszerre jött a kettő. Fogékonyabb voltam a vizuális dolgokra, ami annak volt köszönhető, hogy gyerekkoromban nem hallottam jól. Miután kiszedték az orrmandulámat, a fülem is megnyílt a zenére.

– Miért a Képzőművészeti Egyetemre jelentkeztél? Más pálya nem érdekelt?
Középiskolában már rajz tagozatra jártam Zircre, mivel ott érettségiztem, így egyértelműnek tűnt, hogy a Képzőre menjek, holott a festészet volt az, amit az utolsó két évben választottam fakultációnak. A Zeneművészeti Egyetemre nem jelentkezhettem volna, mert későn kezdtem el zongorázni. A színjátszással már középiskolában foglalkoztam. Tanáraim Vogel Róbert és Paál István volt, aki az első alternatív rendezőnek számított Magyarországon. 15évesen „gyorstalpalón” elvégeztem egy rendezői tanfolyamot is. A Színművészeti Egyetem meg nem érdekelt, ami teljesen így nem igaz, mert érdekelt, de engem csak a musical szak, ami akkor nem indult.

– Használsz a festészetben valamilyen sajátos technikát?
Sokféle technikát használok, mert egyfajta szimbolikus jelentőséget tulajdonítok annak, hogy milyen anyagot használok és miért. Mindennek megvan a maga helye!

– Besorolhatók a képeid valamilyen stílusirányzatba?
Azt mondják figuratív festő vagyok, én meg úgy vagyok ezzel, hogy a nonfiguratív festészet az olyasmi, mint egy figuratív képnek egy részlete. Izgalmasnak és jó kompozíciónak kell lennie.

– Tervezel a festményeidből kiállítást a közeljövőben? Hol láthatóak a képeid?
Volt róla szó, hogy csináljunk kiállítást, de ahhoz festenem kéne, ahhoz meg idő kell. Fodor János csinált a miskolci Művészetek Házában egy talkshowt és az én képeim voltak körbe kirakva. Nekem mindig kell, hogy legyen valamilyen határidő, mert ennél jobb múzsa nincs. A félelem homlokon csókolja az embert.

– Ki a kedvenc festőd, illetve ki gyakorol rád valamilyen hatást?
 Az első olyan, amitől kész voltam az expresszionizmusnak egy bizonyos gárdája, mind németek. Nagyon érdekes, hogy ez egy korszakba esik a weimari kabarék világával, ezek szerint nekem van valami kötődésem ezzel a korszakkal. Durva vad színekkel dolgoztak. Amikor elkezdtem tanulni az anatómiát és a geometriát megszerettem Rembrandtot. Valamint Jacopo Pontormot, aki rengeteg falképet festett és megtetszett Caravaggio világítástechnikája is, remek rendező lett volna belőle. Magyarok közül Mednyánszky volt rám nagy hatással.

– Kalmár Péter figyelt fel rád és szerződtetett le a Moulin Rouge-ba, mint Konferanszié, ha nincs az ő ajánlata másképp alakult volna az életed?
Passz. Én azelőtt már az Articsóka(elegáns étterem) házi színpadán csináltam önálló estet, ahol Póka Angéla (Megasztár) volt a vendégem. Zenei alapokra, még nem élő zenére énekeltünk, kicsit a musical, kicsit a sanzon hangulatában telt az este, ami nagyon sikeres volt. Azelőtt pedig bárokban énekeltem.

– Hogyan állsz neki egy karakter megformálásának?
Az elsődleges dolog, hogy én nem vagyok fontos. Az, hogy én szerepelek, én játszom, én megyek a színpadra, én csinálok valamit, ilyen nincs. Nem én csinálom, hanem van egy karakter, és annak a hátterét, az ember elkezdi kibogozni, megtanul dolgozni annak a fejével, akit játszik, amit az csinálna és reagálna abban a helyzetben amik vannak, természetesen úgy fogsz reagálni és mindenből az jön ki, ahogy az a karakter gondolkozik. Az ember figyeli a kollégáit a helyzeteket, szituációkat és azokra reagál úgy, ahogy a karakter reagálna.

– Átveszed énekesek stílusjegyeit?
Az ember ha nagyon megfigyel valakit előfordulhat az, hogy önkéntelenül is úgy áll be a szájpadlása és egy olyan hang is kicsúszik a torkán, mintha az a valaki énekelné, de közben nem az, mert nem azokkal a sajátosságokkal rendelkezel, mint az a bizonyos ember. Volt már olyan, hogy azt mondták nagyon Máté Péteresen énekelek valamit, de ha a saját felvételemet és Máté Péterét összehasonlítom, mindig rájövök, hogy nagyon nem hasonlít a kettő egymáshoz.

– Volt olyan, hogy valakivel nem tudtál együtt dolgozni?
Olyan volt, hogy meg kellett tanulni valakivel együtt dolgozni, de az azért volt, mert számomra idegen volt a metódusa.

– Az énektudásodat a mai napig fejleszted?
Jelenleg nem járok énektanárhoz, lehet, hogy kéne. Vele azon dolgoztunk, hogy megtaláljuk a saját hangomat. Tanácsai nap, mint nap eszembe jutnak éneklés közben.

– Van előadás előtt valami rituáléd, babonád?
Szeretem ha minden a helyén van és rájöttem, hogy szeretem megmosni a kezemet mindig mielőtt felmegyek a színpadra. Kicsit olyasmi, mintha templomba mennék. Régebben relaxáltam előadás előtt. Szerintem minden rituálé próbaidőszak alatt alakul ki. Koncertek előtt ezekre kevésbé van lehetőség.

– Kivel dolgoznál szívesen?
Rengeteget tudnék mondani. Angi Lee(rendező), Liza Minelli, Meryl Streep, Robert de Niro, ezekkel a nagy hegyekkel.

– Hogyan alakult a Mosoly Orfeum társulata?
Már megalakult, mikor az egyik tag kivált, és az egyik barátom Réti Barnabás megkeresett, hogy be tudnék-e ugrani, mert pár hét múlva lesz a bemutató. Ez egyfajta kulturális misszió is, hogy csináljuk, mert vidékre is visszük olyan helyekre is, ahova egyáltalán nem jut el színház. A Karinthy féle magyar Kabaré vonal, pedig nagyon közel áll a szívemhez.

– Mióta dolgozol a testvéreddel és hogyan tudtok együtt dolgozni?
2002 óta. Szeretek vele dolgozni és egy nagyon jó basszus gitárosnak tartom.


 

– Szerinted jó a mai világban élni? Ha nem akkor melyik korszakban és hol élnél szívesen?
Szerintem minden világban nagyon jó élni. Úgy gondolom, hogy nem lehet mindenkivel egyformán tartani a kapcsolatot, nem lehet 1000 levélre válaszolni. Nem kötelező, állandóan mindenki tamagochijának lennem. A nap 24 órából áll, véges és nagyon fel van gyorsulva a világ. Szívesen élnék a ’20-30-as években New Orleansban, Chicagóban, New Yorkban, Los Angelesben, Londonban, Párizsban, Berlinben, illetve Budapesten is.

– Ha van lehetőséged megnézel külföldi előadásokat?
Ha van lehetőség megnézek, igen. Nagyon régen voltam előadást nézni határon túl, de amit utoljára láttam az a Chicago, Producerek című előadás volt, a legjobban viszont az Avenue Q című előadást imádtam.

– Milyen a viszonyod Budapesttel? Szereted a várost?
Igen szeretem, bár kicsit koszos. Jó lenne ha mindenki kimenne a ház elé és felseperné a járdát, ha fontos számunkra az ország, mert ez egy lépés, hogy gondozzuk a környezetünket.

– Autó vagy BKV?
BKV. Az autó kényelmesebb, de Budapesten belül néha több időbe kerül eljutni A-ból B-be, mint BKV-val, valamint az autó sokkal többe is kerül. A pesti közlekedésben pedig azt használom inkább, ami sínen megy, mert az nem kerül dugóba. Szerencsés esetben.

– Degas-n kívül van másik háziállatod?
Nem, ő az egyetlen.

– Mennyire segítik a hétköznapi életedet a színpadon megformált karakterek?
Emocionálisan mindig jót tesz az embernek, kicsit olyan, mint egy pszichotréning. Az ember átereszt magán bizonyos információt, de valahol a sajátját is megéli, ezért tisztul vele. Ez nem azt jelenti, hogy egy szemétledobónak használom a közönséget, hanem sokkal inkább ilyen kommunikációs csatornán keresztül ki tudom fejezni a bennem felgyülemlő érzelmeket, gondolatokat és nekem ez sokat ad.

– Mi a véleményed a rasszizmusról?
Szerintem nincs olyan, hogy rasszizmus. Ez olyan, mintha kihuzigálnánk fiókokat és kategorizálnánk az embereket, így elképzelhető, hogy vannak rasszok, de azokat nem megvetni, hanem becsülni kell, tisztelni, szeretni, és nagyon odafigyelni, mi mást tud, amit én nem. És nem azt gondolni, hogy különb, mert senki nem az a másiknál, akármilyen ember, nem lehet különb, sem a faji, sem a vallási, sem a nemi identitása és egyéb hozzátartozása miatt. A nagy általánosítás is mindig egy rossz dolog. A társadalom hibája, hogy a rasszizmus előfordulhat. A fehérek között a fekete a ritka, a feketék között a fehér. Tudjuk, hogy a Jin- Jang is úgy van kitalálva, hogy a feketében van egy fehér pötty, a fehérben pedig egy fekete. Egyensúlyra kell törekedni.

– Mit üzensz a fiataloknak?
Az álom arra van, hogy megvalósítsd! Ha azt gondolod, hogy nem vagy képes elképzelni valami fantasztikusat, akkor csak arra kell gondolj, hogy minden ami körülvesz, minden tárgy, azt valaki megtervezte és amit gondolsz az valóra válhat, ezért gondolj jót és szépet és ha valóra válik akkor szép lesz és ha rosszra gondolsz, azt meg dobd el!


Díjai: Gundel- díj jelölés
             VIII. Nemzetközi Cirkuszfesztivál Különdíj

Szerepei: Kabaré: Konferanszié(Székesfehérvár; Vörösmarty Színház)
        Vámpírok Bálja: Koukol( Bp. Magyar Színház)
        Mosoly Orfeum (Bp Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér)
        Merlin (Farkas Gábor „Gábriel” és zenekara, koncert)

További darabok, amiben látható volt: Három testőr, Dr. Bubó, Só és Cukor, Ez nem ugyan Az, Arany- óra
 
Megjelent albumai: Farkas Gábor: Just to be Frank
                                 Farkas Gábor Gábriel: Ajándék
                                 Farkas Gábor és Siménfalvy Ágota: Mese és rajzfilmslágerek